Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Abdel-Latif az-Zajáni bahreini külügyminiszter közös nyilatkozatot tett az egésznapos tárgyalássorozat utolsó megbeszélése, háromoldalú találkozójuk előtt a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciáján.
Netanjahu ezen gratulált Donald Trump amerikai elnöknek az Öböl menti államokkal született egyezmények aláírásához, melyekre – mint mondta – Trump nélkül nem kerülhetett volna sor. „Hat hét alatt három békeegyezmény, nem hiszem, hogy lehetne ennél jobb. Ma ismét történelmet írunk: ez az első látogatás Bahreinből, amely fontos mérföldkő a nemzetek közötti béke kezdetén” – hangsúlyozta a kormányfő.
Irán megítélése
„Remélem, sokkal több megállapodás lesz” – felelt a bahreini külügyminiszter. Ezek azért is fontosak, mert elszigetelik az olyan káros országokat, mint Irán. A megállapodások támogatják a vallásszabadságot, mivel a muszlimok a repülőjáratok révén szabadabban imádkozhatnak „Tel-Avivtól Manámáig”. Izrael és Bahrein bizonyítják, hogy „valóra válhat a jövőkép” – tette hozzá.
Mike Pompeo is a békemegállapodások jelentőségét hangoztatta, melyeket közlése szerint a világ számos részén, gyakran váratlan helyeken köszönnek meg neki utazásai során. „Ez az egyezség csodálatos gazdasági lehetőségeket vet fel, és Irán felé is jelzi, hogy csökken a befolyása a térségben, és elszigetelődik mindaddig, amíg irányt nem vált” – vélekedett az amerikai külügyminiszter.
Bahrein-Izrael repülőjárat
Abdel-Latif az-Zajáni előzőleg Reuven Rivlinnel találkozott, s az államelnöki rezidencián elmondta, hogy heti 14 személyszállító járatban állapodtak meg Bahrein és Izrael között, melyek részben Eilatba és Haifába repülnek, és megegyeztek heti öt teherszállító repülőjáratban is.
„Izrael keményen és büszkén dolgozik egyebek közt a víztisztító technológiák, az élelmezésbiztonság, az egészségügy, a környezetvédelem fejlesztéséért. Ezen kihívások közül sokban osztozunk, együtt le tudjuk győzni őket. Együtt sokat tehetünk a jó jövő érdekében az összes nép, természetesen palesztin szomszédaink számára is” – emelte ki az izraeli államfő.